PART 11 - És arcomat a nyakába fúrtam

Cody ajkai hirtelen váltak szét egymástól, azonban mielőtt még megszólalhatott volna, Justin közbevágott.

- Miről maradtam le? – Cody-val egyszerre kaptuk a tekintetünket Justin felé. Felénk közeledett, miközben tekintete köztem és Cody között cikázott. Meg mertem volna rá esküdni, hogy zaklatottságot látok a szemében, azonban mosolygó ajkai egészen mást mondtak. Helyet foglalt mellettem, majd meg sem várva kérdésére a választ, a készülődő lányokra összpontosított. (Kíváncsi lettem volna rá, hogy ilyenkor csak a gondolataiban merül el, vagy szimplán a csajokat stíröli.)

- Észre sem vettem, hogy bejöttél. – néztem rá csodálkozva, miközben a viselkedésére kerestem magyarázatot.

- Azt nem csodálom.. – dünnyögte az orra alatt, még mindig nem méltatva arra, hogy a szemembe nézzen.

- Tessék? – Közelebb hajoltam hozzá, bár tisztán értettem az előbbi mondatát. Ismét megcsapott az a tipikus illat, melyet minden alkalommal érzek, amikor a közelében vagyok. Tekintetem nem sokáig időzhetett el egyik rakoncátlanul kiálló hajtincsén, hiszen végre szembe fordult velem.

- Semmi. – Gyenge, hamis mosolyt küldött felém. Fél füllel hallottam, amint Stella megköszörüli a torkát jelezve, hogy az edzés folytatódik, ennek ellenére én mégis minden erőmmel Justinra koncentráltam. Tudtam, hogy bántja valami, de valahogy sejtettem, hogy nem fogja elmondani. Igyekeztem a testbeszédére figyelni, viszont minden egyes porcikája mást és mást sugallt számomra. A szeme azt mondta: szomorú vagyok, kérlek, segíts! Az ajkai ezt suttogták: minden rendben, hidd el. A sóhaja volt talán a legegyértelműbb: vedd le ezt a terhet a vállamról. Női taktikáim nem váltak be, így hát gondoltam, rákérdezek.

- Justin, minden rendben? – súgtam oda neki, hogy csak ő hallja, bár a hangzavarban, mely ebben a pillanatban kerekedett, ez kétséges volt.

- Liza.. Igen, minden rendben, de most figyeljünk, kérlek. – utasította el a kérdést, melyet hozzá intéztem. Talált, süllyedt. Óvatosan tagadta meg a választ, miközben gyenge mosolya egy pillanatra ismét megjelent az arcán.. Most már egyértelműen nem vagyok képes Stellára figyelni. Még hogy figyeljek.. Még ő sem figyel. Csak ül mozdulatlanul, lehajtott fejjel, miközben türelmetlenül a kezét tördeli. Hazudhatsz nekem, de becsapni nem tudsz. Közben Cody hajszálai gonoszul csiklandozni kezdték a fülemet. Hirtelen reflexből fordultam felé, mire ő ugyanilyen sebességgel hőkölt hátra. Reakcióját édes mosoly követte.

- Ne haragudj. – mondtam zavartan. Válasz helyett ismét közelebb hajolt.

- Belé meg mi ütött? – bökött a fejével Justin felé.

- Ne tőlem kérdezd.

- Justin, minden oké? – hajolt kijjebb Cody, miközben rakoncátlan hajszálai ismét játszani kívántak az arcbőrömmel. A falnak dőltem, hogy a két fiú lássa egymást. Közben Stella ismét köhögést színlelt, immáron Justin felé.

- Remélem, megvan a tökéletes belépőd. – azzal Justin, válaszra sem méltatva Cody-t, felállt mellőlem.

- Na, azt hiszem, most van jelenésem. – Cody keze a combomra tévedt, úgy nyomta fel magát ülő helyzetéből. Próbáltam feldolgozni az előbbi néhány percet, de Stella nem adott rá lehetőséget. Miközben mellette Justint rettenetesen feszültnek láttam, Cody keze fekete melegítőnadrágja zsebében nyugodott, tekintete saját fehér pólójáról Justinra, majd rám tévedt. Édes mosolyt küldött felém, majd figyelme a beszélő Stellára irányult.

- Köszönöm a figyelmeteket. Mivel Justin nem adott nekem alkalmat a bemutatkozásra, ezért ezen most gyorsan túlesnénk. Stella Bellefleur vagyok, Justin és most már a ti koreográfusotok. Mint tudjátok, a csoport egy része rutin táncosokból áll. Ők Justin állandó táncosai, emellett ti lehetőséget kaptatok arra, hogy részt vegyetek Justin nyári turnéján. Az elkövetkezendő két hétről: Három csoportra lesztek bontva, mindegyik csoport csak egy koreográfiát tanul. A beosztást holnap kapjátok kézhez. A próbák időpontja a csoportok szerint változik, de a lapon, melyet kapni fogtok, minden rajta lesz. A második héten történik Justin koreográfiájának betanulása. A turnéval kapcsolatos információk szintén a papíron lesznek olvashatóak. Van kérdés? Remek, akkor áttérnék az eheti órák anyagára. Justin, kérek egy kis felvezetést.

- Szívesen. Mint látjátok, Cody Simpson áll mellettem. Meglepetés! A turné alatt ő lesz az előénekesem, ami egyenlő azzal, hogy nem hagyhattunk ki egy közös duettet. Ehhez kelletek ti. Ez a hét a duett koreográfiájáról szól. A lényeg, hogy két csoport lesz, melyet mindjárt kisorsolunk. Az egyik csoport táncol velem, amíg én énekelek, a másik pedig Cody-val, amíg ő énekel, egymást felváltva, tehát a koreográfia sem fog megegyezni. Ezt fogjátok párhuzamosan, két teremben tanulni. Azonnal vágjunk is bele.

A négy óra, melyet a koreográfia tanulásával és gyakorlásával töltöttünk, igen hamar eltelt. Örültem annak, hogy Justin csoportjába kerültem, sőt a másik hat táncos is igazán szimpatikusnak tűnt. Végre nem érzem úgy, hogy kilógnék a csapatból. A koreográfiát nekünk Justin tanította be. Viselkedése immár teljesen természetes volt, nem láttam rajta zaklatottságot vagy feszültséget. Néha, amikor találkozott a tekintetünk, rám mosolygott, amitől kicsit megkönnyebbültem.

Ezekkel a gondolatokkal a fejemben öltöztem át az edzés után. Elképzelésem sem volt, hogy mivel fogom tölteni a nap hátralevő részét, hiszen még csak három óra van. Miközben a lehetőségeken töprengtem, az utolsó simításokat végeztem a sminkemen, végül pedig kedvenc Nina Ricci parfümömmel koronáztam meg az összképet.

Mialatt kifelé tartottam az épületből, az iPod-om apró gombjait nyomogattam a megfelelő zeneszámot keresve, végül az ujjam Lady Gaga – Born This Way című számánál állt meg. Azonban mielőtt még lenyomhattam volna a lejátszás gombot, a nevemet hallottam a hátam mögül.

- Van valami terved a délután többi részére? – hallottam mellőlem azt a bizonyos édes hangot.

- Cody, szia. Nem, nincs. Van valami jó ötleted? – mosolyodtam el, miközben az iPod-omat a válltáskámba csúsztattam.

- Éhen halok, mit szólnál kezdetnek egy sajtburgerhez és egy csokis shake-hez? – nyitotta ki nekem a bejárati ajtót, miután elköszöntünk a recepcióstól.

- Csibeburger és Cornettos-s McFlurry, de benne vagyok.

Az idő a mai nap tökéletességéhez mérten most is ugyanolyan gyönyörű volt, mint reggel. Huszonöt fok, kellemes szellő, tiszta égbolt, verőfényes napsütés. Tipikus júniusi, Los Angeles-i időjárás. A körülbelül húsz perces séta alatt többek között szó esett Viktorról és a válogatóról is, Cody pedig arról mesélt, hogy milyen volt átlagosnak lenni és, hogy milyen a sztárélet. Nem merültek fel bennem kétségek a megbízhatóságát illetően, de azt hiszem ez ebben a városban nem is igazán számított.

Miután a McDonalds-hoz értünk és sikerült feltűnésmentesen rendelnünk, helyet foglaltunk az egyik asztalnál, amely nem esik annyira a tekintetek középpontjába.

- Mi van közted és Justin között? – tette fel Cody a kérdést egy sajtburger majszolása közben.

- Nem értem, mire gondolsz. Csak barátok vagyunk. – meglepetten és egyúttal értetlenül néztem rá, miközben egy ostyadarabot próbáltam kihalászni a kanalammal a fagylaltból.

- Szerintem tetszel neki. - mintha féltékenység bújna meg a hangja mögött. Ránéztem.

- Biztos, hogy nem. De ez a kérdés még fel sem merült bennem. – fürkésztem a tekintetét. Rám pillantott, ajkait édes mosolyra húzta.

- Mert nem hiszed, hogy Justin és közted lehet valami. – mondta kedvesen.

A beszélgetés folyamán Justin többször nem került szóba, viszont a hangulat annál jobban oldódott. A beszélgetésből idétlenkedés, a mosolyból érintés lett. Miközben életem egyik legcikibb élményéről meséltem, ujjaim a fiú alkarján cikáztak, miközben az ő keze a combomon nyugodott. Kacaja édesen csengett a fülemben, ahogy arcomat a nyakába fúrva próbáltam visszafogni a nevetést.

- Mennünk kéne. – mondta halkan a fülembe, mire kénytelen voltam arcomat elemelni a nyakától. – Azt hiszem, esni fog. – bökött fejével az ablak felé.

- Akkor menjünk. – Álltam fel kelletlenül mellőle.

Alighogy kiértem az ajtón, azonnal megcsapott a hideg levegő. Az ég beborult, a szellő hevesebbé vált. Cody éppen a kezem után nyúlt volna, amikor megpillantotta csupasz lábaimat. Elkezdte lehámozni magáról a fekete bőrdzsekijét, majd felém nyújtotta.

- A nadrágomat nem tudom odaadni, remélem, ez is megfelel. – mosolygott édesen.

- De bolond vagy. – nevettem fel. – Biztos?

- Nem vagyok fázós. – azzal kivettem kezéből a dzsekit és felhúztam. – Majd ha fázni támad kedvem, akkor hozzád bújok. – fogta meg a kezemet.

Szerencsére eddig nem kapott el minket az eső, ettől függetlenül megtaláltuk a kifogást, hogy egymáshoz bújhassunk. Az út sajnos csak tíz percig tartott, hamar a szállodához értünk. Mindkét kezemmel a fiú balját fogtam, mígnem szembe fordított magával és kezeit az enyémekbe csúsztatta.

- Holnap találkozunk a próbán. – hangjában csalódottságot éreztem. Kék kockás ingének ujjával kezdtem játszani, melyet fel-, majd letűrtem az alkarján.

- És a próba után. – néztem a szemébe. Mint mindig, most is édesen mosolygott. Óvatos puszit lehelt az arcomra, ajkait hosszabb időn át ott tartotta. Miután elhajolt, egy ideig még egymás arcát fürkésztük. Tekintetem szemei és ajkai között cikáztak. Hirtelen hajoltam felé, miközben gyors, de óvatos csókkal törtem meg a köztünk lévő távolságot. Meglepett, de elégedett mosoly terült el az arcán, míg én alsó ajkamba haraptam.

- Hajolj távolabb, mert ennek így nem lesz jó vége. – szélesen elvigyorodtam, majd még egy apró csókkal jeleztem, hogy indulnom kéne. Gyorsan köszönt el tőlem, majd lassan hátrálni kezdett, végül egy édes mosoly kíséretében hagyott magamra. Jóleső mosollyal az arcomon léptem be a hotelbe, s ezzel párhuzamosan odakint szakadni kezdett az eső..

PART 10 - Szia édes !

Tekintetemmel egy, az ajtóban álló alakot kerestem, de a nagy semmin kívül mást nem találtam. Pedig határozottan meg voltam róla győződve, hogy valaki ott állt. Halkan az ajtóhoz osontam, majd óvatosan kinéztem. A legkevésbé sem kéne most összefutnom Justinnal. Miután megbizonyosodtam róla, hogy egy lélek sincs a folyosón, megkönnyebbülve léptem ismét a tükör elé. Már csak két probléma merült fel bennem. Az első, hogy a másik oldalon éppen ebédszünet van, így tanulni sok mindent nem tudok. A második, hogy hiába erőlködők, ebben a tükörben bizony nem fogom látni magamat. Még egyszer utoljára el szerettem volna táncolni a koreográfiát, mielőtt megérkezem a kivégzés helyszínére, így szembe fordultam a tőlem jobb oldalra található tükörfallal. Aha, még egyszer.. Végül csak a harmadik sorozat után éreztem úgy, hogy minden a helyén van. Körülbelül egy percig guggolhattam mozdulatlanul a végpózban. Muszáj volt levegőhöz jutnom. Miután úgy éreztem, hogy kifújtam magamat, a hajamat hátratűrtem, mely eddig teljes mértékben az arcomba lógott, majd felnéztem. Justint pillantottam meg a tükörben, miközben karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodik és engem néz. Ajkait csibészes mosolyra húzta.

- Ahhoz képest, hogy nem voltál próbán, egész ügyes! – a mosolya mögött mintha egy kis cinizmus is megbújt volna. Abban reménykedtem, hogy nem fogok találkozni vele, de ez itt, ebben a pillanatban szertefoszlott. Felálltam, a válltáskámhoz sétáltam, elővettem az ásványvizes palackomat, majd a padra ültem. Azonban ahelyett, hogy ittam volna az üvegből, csak a kupakját tekergettem.

- Figyelj.. Sajnálom, hogy nem mentem be. Csak.. nem akartam megzavarni a próbát. – Rettenetesen szégyelltem magamat. Jobbnak láttam a kupakkal játszani, minthogy a szemébe nézzek. Éreztem, ahogy testével a padra nehezedik.

- Addig nem kezdjük el a próbát, amíg nincs ott mindenki. – Az orromat ismét megcsapta jellegzetes parfümének illata. – Tegyük fel, hogy ez a terem nincs is itt. Akkor mihez kezdtél volna?

- Szünetben beosontam volna, azt hiszem. – Ezen még nekem is nevetnem kellett. Halvány mosollyal az arcomon néztem fel rá, miközben két könyökömmel a térdemen támaszkodtam, kezemben az ásványvizes palackkal. Most is zavarba ejtően mosolygott, miközben hátát a falnak támasztotta és engem nézett. Eszembe juttatta az előbbi táncot, és egyúttal a felismerést is, hogy elvileg nem kéne tudnia arról, hogy itt vagyok. Legalábbis hogy ebben a teremben. Kicsit elkalandozhattam, hiszen fejét enyhén jobbra döntötte, ajkait pedig még szélesebb mosolyra húzta.

- Öö.. Én is kérdezhetek valamit?

- Nyugodtan.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – Felmerült bennem egy lehetőség. Hogy esetleg.. hogy ő látott engem. Ettől a gondolattól apró pillangók kezdtek ugrálni a gyomromban.

- Nem tudtam, hogy itt vagy. De sejtettem. Amúgy Usher ugrott be az előbb, hogy ide érdemes benéznem. – A mondandója végére még szélesebb mosolyra húzta a száját. Hát, ez felettébb megnyugtató. Most már Usher is tud arról, hogy nem mentem be próbára.

- Usher? Tudtam, hogy valaki figyel. De amikor kinéztem a folyosóra, senkit sem láttam.

- Valószínűleg akkor jött át hozzánk. Na, szedd össze a cuccodat és gyere át a másik terembe. – Pattant fel nagy lendülettel a padról. Míg ő az ajtóban várt, addig én belepakoltam a válltáskámba, végül egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre. Rózsaszín hosszúszárú tornacipő. Pipa. Cicanadrág térdig feltűrve. Pipa. Bő lila póló, aminek a bal vállamon le kéne csúsznia.. (Egy kis igazítás után) Pipa. Haj, ami úgy néz ki, mintha elkapott volna a ventillátor.. (Miután beletúrtam, hogy álljon is valahogy) Pipa.

- Szép vagy, csak menjünk már. – mosolygott Justin, miközben a fejét rázta. – Mintha csak magamat látnám.

Justin udvariasan előre engedett és kinyitotta nekem az ajtót. Arra számítottam, hogy utánam jön, de nem tette. A folyosón pillantottam meg távolodó alakját, miközben Usherrel éppen a recepció felé tartottak. Remek. Miért pont most kell egyedül hagynod? Miután becsuktam az ajtót, az oktató felé indultam. Megkönnyebbültem, amikor egyik táncos tekintetét sem éreztem a bőrömön. Tudtam, hogy nincs annál rosszabb, mint kilógni a tömegből, de jelen pillanatban nem éreztem magamban annyi erőt, hogy kezdeményezzek. Csak még egy kicsit tartsatok ki. Amíg túllépek az eseményeken és ismét önmagam tudok lenni. A nő mellett lévő üres helyet szemeltem ki magamnak, amelyet nem táskák és ruhakupacok borítottak. Éppen egy fiúval beszélgetett. Elképzelésem sem volt arról, hogy ki lehet az. Egyáltalán nem volt ismerős. Habár.. A haja.. Mintha már láttam volna valahol..

- Szia. Stella vagyok. – nyújtotta felém a kezét, miközben én leültem a kiszemelt helyemre. – Nem ismersz meg, ugye? – Értetlenül néztem rá, amitől ez egyértelművé vált számára.

- Ne haragudj.. – mosolyodtam el.

- Semmi baj. Stílusváltás. – mutatóujjával szőke hajára bökött. Hát persze! Már emlékszem! Stella Bellefleur. Az egyik zsűritag a válogatásról. A barna nem igazán állt jól neki. – Igazából én lennék Justin koreográfusa, de persze megint nem hagyja, hogy a munkámat végezzem. – nevetett fel.

- Én Liza vagyok. – mutatkoztam be.

- Tudom, a késős lány. – Az arckifejezésemet látva magyarázkodni kezdett. – Semmi baj. A próba akkor kezdődik el, ha mindenki itt van. – Ismerős mondat. A feje mögött csak most láttam meg a fiú arcát, aki most előrébb hajolt, hogy láthasson. Azt hiszem, ehhez az életmódhoz még hozzá kell szoknom.

- Szia. – köszönt édesen a fiú, miközben széles vigyor terült el az arcán.

- Cody Simpson?! – kérdeztem vissza meglepetten, mégis szokatlan könnyedséggel. – Szia. – vigyorodtam el én is.

- Elég a Cody is, de igen. – hihetetlenül édesen tudott mosolyogni. – Szóval te vagy a késős lány? Lassan híresebb leszel, mint én.

- Elég a Liza is, de igen. És te hol voltál, amikor a szerénységet osztották?

- Oké, te győztél. – nevetett fel édesen.

- Lányok, fiúk, én most magatokra hagylak titeket. Öt perc múlva folytatjuk a próbát. – Azzal Stella felállt közülünk és kiment a teremből. Csak most tűnt fel, hogy a lányok egy része kis csoportokban ül és halk beszélgetést folytat, miközben néha Cody-ra emeli a tekintetét. Szóval ezért nem vették észre, hogy bejöttem.. Közben Cody Stella helyére ült. Csak akkor tűnt fel, hogy milyen közel került hozzám, amikor felé fordultam. Még mindig rettentő édesen mosolygott. Most azt mondanám, hogy zavarba jöttem tőle, de olyan természetes beszélt, hogy egyszerűen nem zavart az a kis távolság, ami köztünk volt.

- Tudod, minden táncost be tudnék határolni aszerint, hogy ki új és kis régi. Kivéve téged.

- Kivéve engem?

- Némelyiken azt látom, hogy legszívesebben leteperne. De rajtad nem.

- Mert éppen egy fájdalmas szakításon vagyok túl. – hajtottam le a fejemet. Egy pillanat alatt eltűnt a mosoly az arcomról.

- Nem hinném, hogy csak ez az oka. – Édes volt, hogy igyekezett minél hamarabb terelni a témát.

- Tudod, nem könnyű belecsöppeni egy sztár életébe. Usherrel és Justinnal reggelizni.. nem mindennapi. Ezt nekünk nehéz megszokni.

- De neked miért megy ilyen könnyen?

- Talán azért, mert én a legtöbb időmet Justinnal töltöm. – itt elmosolyodtam. Cody ezt persze azonnal észrevette és óvatosan oldalba bökött.

- Na mesélj! – húzta fel a szemöldökét.

- Ez nagyon vicces. A válogatás után eltévedtem a városban és ő talált rám. Most képzeld el, ahogy szakad az eső és én ott állok a járdán, mint egy ázott mosómedve, reménytelen arccal, hogy most mi legyen.

- Kellemetlen. – nevetett fel.

- Aztán este.. Láttam egy srácot, aki teljesen úgy nézett ki, mint a volt barátom..

- Akivel szakítottál. – érezte, hogy erről nem szívesen beszélek. Édesen hallgatott.

- Igen. És Justin vigasztalt meg. Aztán másnap velük reggeliztem, mivel csak őt ismerem. És magyarul szólaltam meg. – Halkan felnevettem. Cody ettől szélesen elmosolyodott.

- Akkor te Magyarországról jöttél? Hú! Mondj valamit magyarul! – csillant fel a szeme.

- Mit mondjak?

- Azt, hogy.. szeretlek.

- Szeretlek. – mondtam ki magyarul.

PART 9 - Látsz engem?

Minden tekintet rám szegeződött, Usher kivételével, aki egy sonkadarabot böködött a villájával. Mintha halvány mosoly húzódott volna végig az arcán. Justinra pillantottam, tekintetemmel segítségért kiáltva. Viszont ő ugyanolyan értetlen arccal nézett vissza rám.

- Tudod, a volt barátom. Akivel szakítottam. – célozgattam úgy, hogy a nevet ne kelljen kiejtenem. Justin végre elmosolyodott.

- Édesen beszélsz magyarul, de ki kell, hogy ábrándítsalak. Egy szót sem értek. – mosolygott rám bájosan. Elkerekedtek a szemeim.

- Ó basszus! – mondtam ki még magyarul. – Bocsánat. – szólaltam meg immár angolul. Abban a pillanatban mindenki folytatta a miattam félbehagyott tevékenységét.

- Szóval, ma nem álmodtam. Legalábbis nem tudok róla. Tudod, a volt barátomról. – hajoltam közelebb Justinhoz. Elmosolyodott, és megértően bólogatott.

- Ennek örülök. De ugye tudod, hogy ezt nekem köszönheted? – nézett rám csibészesen.

- Akkor attól tartok, muszáj lesz ezt valahogy meghálálnom. – közben zsebre tettem a mobiltelefonomat, mivel néhány perccel ezelőtt ezt már Justin is megtette. Az ujjával jelezte, hogy hajoljak közelebb hozzá. Miután teljesítettem a kérését, egy ideig csak a lélegzését hallottam.

- Gyere el velem ma délután városnézésre. – suttogta. Néha, amikor ajkai súrolták a bőrömet, libabőrös lettem. Ránéztem és óvatosan bólintottam. Most én intettem neki, mire fülét felém fordította. Tenyerét a lábam mellé tette, úgy támasztotta meg magát. Alig hajoltam néhány centiméterre a füléhez, máris megcsapott a mentolos sampon és a különleges parfüm egyvelege. Mélyen belélegeztem, s közben érezni véltem a pulóvere illatát is.

- Gyere értem.. akármikor. – mondatomat halk kuncogás követte. Ennél félreérthetőbben nem is mondhattam volna. Justin alsó ajkába harapott és szélesen elvigyorodott, miközben kezével belemarkolt az ülés szélébe.

- Bocsi. - Egy mosoly kíséretében visszafordultam a müzlim felé és végre kezembe vettem a kanalat.

Nagy nehezen előkotortam a zsebemből a telefonomat. 11:12.. Remek. Elkéstem. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen, hogy nem tudok kiigazodni egy térképen. A jobb és a baloldal összetévesztése még oké, de ez már sok lesz.. Megálltam az épület előtt és a biztonság kedvéért még egyszer rápillantottam a térképre. Ennek kell lennie. A St. Cloud és a Clerk sarkán.. Igen, ez az. Végre. Megmarkoltam a kilincset és reszkető kézzel lenyomtam. Elkésni az első próbáról.. Úgy tűnik, nem maradok itt sokáig. Végül nyeltem egyet, és beléptem az ajtón.

A helyiség, amelyben voltam, nem volt túlzottan nagy. A falat sötétlila tapéta borította, a tökéletes összképet a tört fehér bútorok egészítették ki. Nos, igen, sejtettem, hogy Justin ízlése szerint van berendezve. Most már teljes mértékben meggyőződtem róla, hogy jó helyen járok. Tőlem jobbra fehér bőrfotelek, előttük üvegasztal s mindezekkel szemben egy televízió (bár nem igazán értem, hogy egy táncteremben minek van szükség tv-re). A bal oldalamon volt a recepció. A pult mögül alacsony nő kereste a tekintetemet, miközben kétségbeesett arckifejezéssel nézett rám. Vékony vonalú száját beszédre nyitotta.

- Szia! Tudok valamiben segíteni? – hangja meglepően kedvesnek hatott. Miközben heves léptekkel megközelítettem a pultot, ő enyhén rádőlt és lila keretes szemüvege mögül hunyorgott rám.

- Szia. Az a helyzet, hogy elkéstem a próbáról. – A nő szeme ekkor hirtelen felcsillant.

- Liza, ugye? Justin említette, hogy késni fogsz. Csak menj végig a folyosón. Baloldalon a második ajtó. – mosolygott barátságosan. A pult melletti folyosóra mutatott, amin egy lila szőnyeg futott végig. Megköszöntem a segítségét és elindultam a terem felé. Remegni kezdett a lábam, ahogy egyre közelebb léptem a teremhez. Ha engem innen hazaküldenek.. Nem akarok hazamenni.. Lassan a kiszemelt ajtó elé értem. Bentről halk beszélgetés szűrődött ki. A kilincs felé nyúltam, olyan lassan, amilyen lassan csak tudtam. Hozzáérni sem mertem, nemhogy lenyomni. Ott álltam, és arról győzködtem magamat, hogy: Gyerünk! Menj be! Nem kell félni! Elkésni még mindig jobb, mint el sem menni. De nem tettem semmit. Csak álltam és a kilincsre meredtem. Ha én ezt a kilincset most lenyomom (vagy nem nyomom), elveszítem az esélyt arra, hogy ismét önmagam lehessek. Ha ezt is elveszik tőlem.. Dehogy veszik el! Hülyeségeket beszélek! Megráztam a fejemet és próbáltam végre normálisan gondolkodni.

Hirtelen abbamaradt a beszélgetés, melyet egy ismerős dallam váltott fel. Nem, nem Justin dala volt. Ez kicsit megnyugodtatott, de ettől még ez nem változtat a tényen, hogy elkéstem. Elmélkedésemből a szomszéd terem ajtajának nyikorgása zökkentett ki. Hát persze, hogy meg kellett néznem. Nem volt elég gáz, ahogy ott álltam és szorongattam a kilincset, de be nem mentem. Bármit, csak ezt nem. Így hát óvatosan betekintettem a terembe. Tükörfal, fa parketta, és mindennek a tetejébe teljesen üres. Megint csak megfordult a szerencsém. Jobb ötlet híján bementem a helyiségbe (az volt a tervem, hogy szünetben besurranok az edzésre). Az első lendülettel el is fordultam jobbra. Na, ekkor akadt csak el a lélegzetem. Justin háta nézett velem szembe. Beletelhetett körülbelül egy percbe, mire leesett, hogy átlátok a másik terembe (Igen, sokáig tartott felfogni, hogy Justin az előbb még.. most meg.. hogyan?.. mi van?). Aztán Justin megfordult, rám nézett és a hajába túrt. A tipikus hair-flip sem maradhatott el. Egy pillanatnyi szünet után ismét levegőt engedtem a tüdőmbe, amint rájöttem, hogy nem lát engem. Kapva a lehetőségen, ledobtam a válltáskámat az egyik padra, villámsebességgel átöltöztem és én is elkezdtem velük melegíteni. Miután ez megvolt, Justin ismét hátat fordított nekem, majd kisebb monológba kezdett. A másik terem tapétája szintén sötétlila, viszont tükör csak ez az egy volt. Temérdek táska jobb oldalon, a padon pedig egy huszonhárom év körüli nő ült. Hosszú szőke síkegyenes haját lófarokba kötötte, homlokát pedig egyenesre vágott frufruja takarta el. Fekete trikót, rajta egy bővebb fehér pólót, fekete melegítőnadrágot s végül egy egyszerű fehér Converse tornacipőt viselt. A táncosok közül valaki cicanadrágban, valaki melegítőben, valaki pedig iszonyatosan rövid nadrágban volt. Az egyetlen, ami ezen kívül még feltűnt, hogy a csoport egy része teljesen természetesen viselkedik, míg a másik fele a ruháját vagy a haját igazgatja, éppen vörösödő arcát takarja, vagy pedig hatalmas mosolyt villant Justin felé. Ebből máris látszik, hogy melyik öt lány Justin táncosa, és melyik kilenc (velem együtt tíz, ha lett volna merszem bemenni) csak leendő táncos. Végülis a lányoktól nem tartottam, hiszen őrült rajongó egyik sem lehetett. Az egyetlen ember, akire alig bírtam ránézni, az Justin volt. Egyszerű fekete pólót, bő fekete melegítőt, valamint fekete Supra cipőt viselt (Na de edzésen? Oké, hogy van neki vagy kétszáz, de akkor is..).

Justin ismét felém fordult, miközben elindult a következő szám. A fiú kézzel intett a táncosoknak, hogy még várjanak. Mivel nem hallottam, mit mondott az előbb, el nem tudtam képzelni, hogy most mi lesz. Lassan leesett, hogy a refrént várja. Közben kezdett derengeni a szám. Épp az egyik nap találtam rá és azonnal beleszerettem. Greyson Chance – Unfriend you. A refrénre Justin mozogni kezdett, úgy körülbelül harminc másodpercig táncolhatott, majd megállt, elégedetten a tükörbe nézett és megigazította a haját. Intett a nőnek, hogy tekerje vissza a zenét az elejére, addig ő négy ütemenként újra megismételte a mozdulatokat. A többiek, köztük én is próbáltuk követni. Nem mondhatnám bonyolult mozdulatsornak, de ettől függetlenül igen látványos volt. Lassan már mindenkinek egyszerre ment, ahogy újra és újra eltáncoltuk. Ahogy kezdtem hozzászokni, hogy ők nem látnak, egyre közelebb merészkedtem a tükörhöz. Aztán Justin is egyre közelebb lépett. Különös volt látni, ahogy minden mozdulatunk teljesen egyszerre történik. Mintha tényleg velem szemben táncolna. A zene ismét újraindult, de ezúttal valahogy azt éreztem, hogy meg kell érintenem a tükröt. Egyszerűen csak ez jött. De úgy tűnik, nem csak nekem. Ahogy megérintettem a tükröt a tenyeremmel, Justin is ugyanezt tette. Pontosan ugyanabban a másodpercben, pontosan ugyanott. És attól a pillanattól kezdve, mintha egymással táncoltunk volna. Mihelyt a tükörhöz értem (ahogy az a koreográfiában szerepelt), Justin is ezt tette. Ugyanakkor, ugyanott. Lassan kezdtem elveszíteni a térérzékemet. Mintha a kezét érinteném meg, mintha tényleg a szemembe nézne. Mihelyt megfordultam, a hátsó tükörből láttam, hogy ő is ezt teszi, miközben egész hátát a tükörnek dönti – pont, mint én. Kinyújtottam a kezemet, s tenyeremet az övére helyeztem. Ahogy oldalra fordítottam a fejemet.. esküszöm, mintha az illatát éreztem volna. A menta és a parfümje felejthetetlen keverékét. A szám lassan a végéhez ért, mi pedig ismét szembe fordultunk egymással. Homlokát a tükörnek döntötte, s ezzel egyidejűleg én is (pedig azt hiszem, ez már nem volt benne a koreográfiában). Láttam, ahogy a levegő, melyet kifújunk, páraként csapódik le a tükrön. Láttam a szemeit, melyek mintha a tekintetemet keresnék. Azt az arcot láttam, melyet tegnap este. Azt az ártatlan, kedves, törődő arckifejezést. Kíváncsi lettem volna, hogy most éppen mire gondol.

Hirtelen elkapta a tekintetét, mihelyt a nő mellé ért. Pihenőre intette a táncosokat, majd Justinnal a padhoz vonultak és helyet foglaltak. Kis fáziskéséssel én is elhajoltam a tükörtől, a pólóm végével pedig letöröltem azt a részt, ahol a homlokom az izzadtságtól nyomot hagyott. Nem találkoztam még olyan számmal, amely ehhez hasonló érzéseket váltott ki belőlem. Nem is nagyon értettem, hogy mi történt az előbb. Nagyon furcsa volt. Mintha vele táncoltam volna. Esküszöm, mintha tudta volna, hogy itt vagyok. Mintha látott volna. És attól tartok, nem ő volt az egyetlen..