PART 10 - Szia édes !

Tekintetemmel egy, az ajtóban álló alakot kerestem, de a nagy semmin kívül mást nem találtam. Pedig határozottan meg voltam róla győződve, hogy valaki ott állt. Halkan az ajtóhoz osontam, majd óvatosan kinéztem. A legkevésbé sem kéne most összefutnom Justinnal. Miután megbizonyosodtam róla, hogy egy lélek sincs a folyosón, megkönnyebbülve léptem ismét a tükör elé. Már csak két probléma merült fel bennem. Az első, hogy a másik oldalon éppen ebédszünet van, így tanulni sok mindent nem tudok. A második, hogy hiába erőlködők, ebben a tükörben bizony nem fogom látni magamat. Még egyszer utoljára el szerettem volna táncolni a koreográfiát, mielőtt megérkezem a kivégzés helyszínére, így szembe fordultam a tőlem jobb oldalra található tükörfallal. Aha, még egyszer.. Végül csak a harmadik sorozat után éreztem úgy, hogy minden a helyén van. Körülbelül egy percig guggolhattam mozdulatlanul a végpózban. Muszáj volt levegőhöz jutnom. Miután úgy éreztem, hogy kifújtam magamat, a hajamat hátratűrtem, mely eddig teljes mértékben az arcomba lógott, majd felnéztem. Justint pillantottam meg a tükörben, miközben karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodik és engem néz. Ajkait csibészes mosolyra húzta.

- Ahhoz képest, hogy nem voltál próbán, egész ügyes! – a mosolya mögött mintha egy kis cinizmus is megbújt volna. Abban reménykedtem, hogy nem fogok találkozni vele, de ez itt, ebben a pillanatban szertefoszlott. Felálltam, a válltáskámhoz sétáltam, elővettem az ásványvizes palackomat, majd a padra ültem. Azonban ahelyett, hogy ittam volna az üvegből, csak a kupakját tekergettem.

- Figyelj.. Sajnálom, hogy nem mentem be. Csak.. nem akartam megzavarni a próbát. – Rettenetesen szégyelltem magamat. Jobbnak láttam a kupakkal játszani, minthogy a szemébe nézzek. Éreztem, ahogy testével a padra nehezedik.

- Addig nem kezdjük el a próbát, amíg nincs ott mindenki. – Az orromat ismét megcsapta jellegzetes parfümének illata. – Tegyük fel, hogy ez a terem nincs is itt. Akkor mihez kezdtél volna?

- Szünetben beosontam volna, azt hiszem. – Ezen még nekem is nevetnem kellett. Halvány mosollyal az arcomon néztem fel rá, miközben két könyökömmel a térdemen támaszkodtam, kezemben az ásványvizes palackkal. Most is zavarba ejtően mosolygott, miközben hátát a falnak támasztotta és engem nézett. Eszembe juttatta az előbbi táncot, és egyúttal a felismerést is, hogy elvileg nem kéne tudnia arról, hogy itt vagyok. Legalábbis hogy ebben a teremben. Kicsit elkalandozhattam, hiszen fejét enyhén jobbra döntötte, ajkait pedig még szélesebb mosolyra húzta.

- Öö.. Én is kérdezhetek valamit?

- Nyugodtan.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – Felmerült bennem egy lehetőség. Hogy esetleg.. hogy ő látott engem. Ettől a gondolattól apró pillangók kezdtek ugrálni a gyomromban.

- Nem tudtam, hogy itt vagy. De sejtettem. Amúgy Usher ugrott be az előbb, hogy ide érdemes benéznem. – A mondandója végére még szélesebb mosolyra húzta a száját. Hát, ez felettébb megnyugtató. Most már Usher is tud arról, hogy nem mentem be próbára.

- Usher? Tudtam, hogy valaki figyel. De amikor kinéztem a folyosóra, senkit sem láttam.

- Valószínűleg akkor jött át hozzánk. Na, szedd össze a cuccodat és gyere át a másik terembe. – Pattant fel nagy lendülettel a padról. Míg ő az ajtóban várt, addig én belepakoltam a válltáskámba, végül egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre. Rózsaszín hosszúszárú tornacipő. Pipa. Cicanadrág térdig feltűrve. Pipa. Bő lila póló, aminek a bal vállamon le kéne csúsznia.. (Egy kis igazítás után) Pipa. Haj, ami úgy néz ki, mintha elkapott volna a ventillátor.. (Miután beletúrtam, hogy álljon is valahogy) Pipa.

- Szép vagy, csak menjünk már. – mosolygott Justin, miközben a fejét rázta. – Mintha csak magamat látnám.

Justin udvariasan előre engedett és kinyitotta nekem az ajtót. Arra számítottam, hogy utánam jön, de nem tette. A folyosón pillantottam meg távolodó alakját, miközben Usherrel éppen a recepció felé tartottak. Remek. Miért pont most kell egyedül hagynod? Miután becsuktam az ajtót, az oktató felé indultam. Megkönnyebbültem, amikor egyik táncos tekintetét sem éreztem a bőrömön. Tudtam, hogy nincs annál rosszabb, mint kilógni a tömegből, de jelen pillanatban nem éreztem magamban annyi erőt, hogy kezdeményezzek. Csak még egy kicsit tartsatok ki. Amíg túllépek az eseményeken és ismét önmagam tudok lenni. A nő mellett lévő üres helyet szemeltem ki magamnak, amelyet nem táskák és ruhakupacok borítottak. Éppen egy fiúval beszélgetett. Elképzelésem sem volt arról, hogy ki lehet az. Egyáltalán nem volt ismerős. Habár.. A haja.. Mintha már láttam volna valahol..

- Szia. Stella vagyok. – nyújtotta felém a kezét, miközben én leültem a kiszemelt helyemre. – Nem ismersz meg, ugye? – Értetlenül néztem rá, amitől ez egyértelművé vált számára.

- Ne haragudj.. – mosolyodtam el.

- Semmi baj. Stílusváltás. – mutatóujjával szőke hajára bökött. Hát persze! Már emlékszem! Stella Bellefleur. Az egyik zsűritag a válogatásról. A barna nem igazán állt jól neki. – Igazából én lennék Justin koreográfusa, de persze megint nem hagyja, hogy a munkámat végezzem. – nevetett fel.

- Én Liza vagyok. – mutatkoztam be.

- Tudom, a késős lány. – Az arckifejezésemet látva magyarázkodni kezdett. – Semmi baj. A próba akkor kezdődik el, ha mindenki itt van. – Ismerős mondat. A feje mögött csak most láttam meg a fiú arcát, aki most előrébb hajolt, hogy láthasson. Azt hiszem, ehhez az életmódhoz még hozzá kell szoknom.

- Szia. – köszönt édesen a fiú, miközben széles vigyor terült el az arcán.

- Cody Simpson?! – kérdeztem vissza meglepetten, mégis szokatlan könnyedséggel. – Szia. – vigyorodtam el én is.

- Elég a Cody is, de igen. – hihetetlenül édesen tudott mosolyogni. – Szóval te vagy a késős lány? Lassan híresebb leszel, mint én.

- Elég a Liza is, de igen. És te hol voltál, amikor a szerénységet osztották?

- Oké, te győztél. – nevetett fel édesen.

- Lányok, fiúk, én most magatokra hagylak titeket. Öt perc múlva folytatjuk a próbát. – Azzal Stella felállt közülünk és kiment a teremből. Csak most tűnt fel, hogy a lányok egy része kis csoportokban ül és halk beszélgetést folytat, miközben néha Cody-ra emeli a tekintetét. Szóval ezért nem vették észre, hogy bejöttem.. Közben Cody Stella helyére ült. Csak akkor tűnt fel, hogy milyen közel került hozzám, amikor felé fordultam. Még mindig rettentő édesen mosolygott. Most azt mondanám, hogy zavarba jöttem tőle, de olyan természetes beszélt, hogy egyszerűen nem zavart az a kis távolság, ami köztünk volt.

- Tudod, minden táncost be tudnék határolni aszerint, hogy ki új és kis régi. Kivéve téged.

- Kivéve engem?

- Némelyiken azt látom, hogy legszívesebben leteperne. De rajtad nem.

- Mert éppen egy fájdalmas szakításon vagyok túl. – hajtottam le a fejemet. Egy pillanat alatt eltűnt a mosoly az arcomról.

- Nem hinném, hogy csak ez az oka. – Édes volt, hogy igyekezett minél hamarabb terelni a témát.

- Tudod, nem könnyű belecsöppeni egy sztár életébe. Usherrel és Justinnal reggelizni.. nem mindennapi. Ezt nekünk nehéz megszokni.

- De neked miért megy ilyen könnyen?

- Talán azért, mert én a legtöbb időmet Justinnal töltöm. – itt elmosolyodtam. Cody ezt persze azonnal észrevette és óvatosan oldalba bökött.

- Na mesélj! – húzta fel a szemöldökét.

- Ez nagyon vicces. A válogatás után eltévedtem a városban és ő talált rám. Most képzeld el, ahogy szakad az eső és én ott állok a járdán, mint egy ázott mosómedve, reménytelen arccal, hogy most mi legyen.

- Kellemetlen. – nevetett fel.

- Aztán este.. Láttam egy srácot, aki teljesen úgy nézett ki, mint a volt barátom..

- Akivel szakítottál. – érezte, hogy erről nem szívesen beszélek. Édesen hallgatott.

- Igen. És Justin vigasztalt meg. Aztán másnap velük reggeliztem, mivel csak őt ismerem. És magyarul szólaltam meg. – Halkan felnevettem. Cody ettől szélesen elmosolyodott.

- Akkor te Magyarországról jöttél? Hú! Mondj valamit magyarul! – csillant fel a szeme.

- Mit mondjak?

- Azt, hogy.. szeretlek.

- Szeretlek. – mondtam ki magyarul.