PART 3 - Életem legnagyobb utazása veszi kezdetét

Reggel kilenc órára állítottam be a mobilom ébresztőjét, ami jó telefon módjára meg is csörrent pontosan 9:00-kor. Fejemre húztam a takarót, a jobb kezemmel pedig keresőútra indultam az éjjeliszekrény felé. (Kicsit meglepődtem, amikor a kezem nem ütközött Jason-ba.) Mikor hosszas tapogatózás után a kezem ügyébe akadt a mobilom, kinyomtam az ébresztőt. Hangosan dünnyögtem egy sort, aztán rájöttem, hogy a redőny miatt még mindig teljesen sötét van a szobában. Nagy nehezen ülőhelyzetbe küszködtem magam, és fáradtan néztem magam elé. A normális nyolc órából ha hármat sikerült aludnom. Kinyújtózkodtam, hatalmasat ásítottam, majd akaratlanul is az előző esti álmomról kezdtem gondolatokat formálni. Szerencsére közbeszólt a hasam, ami reggeliért kiáltott. Lenéztem balra, az utazótáskámra. Nekem komolyan el kell mennem odáig? Kibújtam a takaró alól, de meglepetésemre kellemes meleget éreztem a bőrömön. Lemásztam az ágyról, majd a bőröndömben kutakodva előkerestem egy egyszerű farmert és egy belebújós, kicsit nagy pulcsit. A következő úti cél egyértelműen a fürdőszoba volt. Bele sem mertem nézni a tükörbe, de sajnos muszáj volt. Ha valaki szembe jönne velem, tutira szörnyet halna ijedtében. Megmostam a fogam és az arcom, megfésülködtem, majd elindultam valamiféle elemózsiáért.

Az alsó szintet bejárta a nap fénye, valamint a kedvenc reggelim, az omlett illata. A konyha felé vettem az irányt. Az étkezőasztalnál Jason ült, alakját egy hatalmas újság mögé rejtve. (Az újság címe Daily News volt. Eszembe jutottak az amerikai filmekből ismert jelenetek, amikor a postás a verandára dobja az újságot, a lakosok pedig köntösben és kávéval a kezükben kisétálnak érte.) Jobb keze tájékán egy bögre csücsült az asztalon, benne pedig a gőzölgő kávé várta, hogy elfogyasszák. Jennifer éppen az omletteket sütötte, amiket az asztalon lévő két üres tányérból ítélve, valószínűleg nekem készített.

- Jó reggelt! – vakartam meg a fejem. Jennifer felém kapta a fejét. Nem értettem, miért néz rám ilyen furcsán.

- Azt mondta, jó reggelt. – tolmácsolta Jason angolul. Hát persze. Amerikában vagyunk. Lassan hozzá kéne szoknom, hogy ne magyarul beszéljek. Nem tudom elégszer megköszönni anyuéknak, hogy az angol kéttannyelvű osztályt erőltették.

- Ne haragudj. – mondtam most már angolul, majd helyet foglaltam Jason mellett. Tegnap nem is jártam a konyhában. A bútor mélykék színe tökéletesen illett a bézs tapétához és csempéhez.

- Neked is jó reggelt! – köszönt aztán vissza Jason és Jenny. Jason az újság mögül rám mosolygott. Vagy tudatni akarta velem, hogy tökéletes élete van, vagy pedig enyhe célzást kaptam a tegnapi éjszakával kapcsolatban arra, hogy minden rendben lesz. A reggeli csendesen és gyorsan telt. Éppen a gondolataimba mélyedtem volna, amikor Jason felpattant ülő helyzetéből.

- Úristen! Ennyi az idő? Jenny, mennünk kell. Vigyázz magadra, és ne szedd szét a házat. – célozta felém a mondatot Jason. – A válogatóra mindenképpen elmegyünk. Ha nem találnál oda, nyugodtan hívj fel. Vagy ha bármi van. – mosolygott rám ismét. Aggodalmat hallottam a hangjában. Fél év alatt sokat komolyodott. Alig néhány poént lőtt csak el, mióta itt vagyok. Puszit nyomott a homlokomra, majd elindult kifelé. Jenny felkapta az egyik székről a táskáját, kedvesen rám mosolygott, majd Jason nyomában kiviharzott a konyhából. A gőzölgő kávé még mindig az asztalon volt az újság mellett, a sütő pedig a tűzhelyen. Elmosolyodtam a látványtól. Mintha megtámadtak volna az űrlények.

Miközben az omlettet majszoltam, nem úsztam meg, és ismét elöntöttek az emlékek. Réka kétségbeesett arca jelent meg előttem. Az egész valahogy úgy történhetett (abból, amit meséltek), hogy meglátták, amint Viktor a hátsó kijárat felé húz. Utánunk jöttek, de már csak azt látták, amint Viktor a kezét rám emeli. Réka úgy mondta: „Szörnyű látvány volt. Legszívesebben belerúgtam volna párszor”. (Ennél a mondatnál, ahányszor csak eszembe jut, mindig elmosolyodom. Vizuális típus vagyok.) Norbi leszedte rólam Viktort, és teljesen higgadtan közölte vele, hogy haza kell mennie. (Norbi és Réka még csak két hónapja jártak, de úgy viselkedtek egymással, mintha már több éve tartana a kapcsolatuk. Emellett Norbi egyik nagyon jó barátom.) Taxit hívott, majd betuszkolta Viktort, és hazaküldte. Én aznap este Rékáéknál aludtam, Nikivel együtt. Amiben teljes mértékben biztos voltam, hogy össze voltam törve. Két hete próbálok túllépni ezen, mégsem vagyok rá képes. Én szakítottam vele. Az álom pasimmal. Most barátok vagyunk, legalábbis így váltunk el. Az eset óta nem beszéltünk. Nem mondanám, hogy hiányzik. De fáj, amit tett, és nehezen tudok túllépni rajta. De azért vagyok itt. Hogy felejtsek. Na meg..

Ma lesz a válogató.. Hogy izgulok-e? Egyelőre nem. Más dolgok terelik el a gondolataimat. Például a családom. Mi lehet most velük? Vajon hiányzom nekik? Az öcsémnek biztos nem, szerintem forradalmat szervez, ha hazamegyek. Azt hittem, el sem engednek. Amilyen idegállapotban vagyok.. Mindig azt kérdezik: „hol van az élettel teli, mindig vidám, mindig pozitív lány?” Én pedig mindig azt válaszolom: „úton van.” Igaz is, fel kell pörgetnem magam. Be akarok kerülni. Muszáj bekerülnöm. Nem mehetek úgy oda, mint egy zombi. „Bedobtam” a tányért a mosogatóba, felfutottam a szobámba, és lecipeltem a bőröndömet. Még van pontosan négy órám és 12 percem. Vagyis igazából körülbelül egy, beleszámítva az utat, és nem árt két órával előbb a helyszínre menni. Hirtelen izgatott lettem.

Bedobtam egy „legjobbak” feliratú cd-t a televízióhoz csatlakoztatott lejátszóba, majd feltoltam a hangerőt. Usher - Dj Got Us Fallin’ In Love. Valóban a legjobb. Fel kellett pörögnöm. Nem mehetek oda úgy, mint egy penészvirág. Villám tempóban felöltöztem. A választásom most egy fehér kapucnis pulcsira és egy rózsaszín csőnadrágra esett. Az idő még mindig hűvösnek tűnt, de az eső legalább nem esett. „So dance, dance like it’s the last, last night of your life, life, gonna get you right.” – énekelte Usher. „Táncolj úgy, mintha ez lenne az utolsó éjjel az életedben”. A nap mottója. Beszaladtam a fürdőszobába, egy kevés alapozó, tus, szemceruza és szempillaspirál. A hajamat loknisan hagytam, ahogy az éjszaka folyamán beállt a hajgumitól. Jó, azért megfésültem. Elkészültem, és még volt negyed órám. Ruha: pipa, fej: pipa, kaja.. mit fogok enni? Mikor benyitottam a hűtőszekrénybe, nem hittem a szememnek. 4 szendvics várt rám „Lisa” felirattal. „Köszönöm Jenny.” - mosolyodtam el. Bedobtam a puma válltáskámba a szendvicseket, és már indultam is volna az ajtó felé. „Csak egy kérdés. Hova kell menni?” Visszarohantam, megkerestem a dolgozószobát, majd az internetről leszedtem egy L.A. térképet, és kinyomtattam. A hely megvan, már csak el kell jutnom oda. Kifele menet találtam az előszobában egy cetlit, mellette egy kisebb pénzköteget. A cetlin ez állt: „taxira, meg amire kell.” Gőzöm sincs, mennyi pénzt fogok magamnál hurcolni, mindenesetre eltettem. Felhúztam a lila-fehér Nike 6.0. cipőmet, majd elindultam. És tényleg kellemesen langyos idő volt. A taxi már a ház előtt állt. Beugrottam, közöltem a címet (puskáztam a térképről), és végre elindultunk.

A taxisofőr egész úton nem szólt hozzám. Egy idő után meguntam, és elővettem a fülhallgatómat. Ha most Justin Bieber-t hallgatnék, szerintem liftezni kezdene a gyomrom, úgyhogy inkább Willow Smith – Whip My Hair című számára esett a választásom. A nap magasan járt, viszont újabb szürke felhők gyülekezőjét láttam az égen. A mellettünk elhaladó épületek tetejét nem is láttam, hiába nyomtam oda a fejemet az ablakhoz. Hihetetlenül kicsinek éreztem magam. Szerencsére már mindenki a munkahelyén volt, így dugóba nem keveredtünk. Nagyon hamar elment az idő, és felpörögtek az események. Hamarosan oda is érünk (legalábbis a térképből ítélve). A hamarosan most következett be. Rá két percre. A taxi egy színház előtt állt meg, legalábbis az épületre ez volt írva. Hirtelen sebesen verni kezdett a szívem. Most esett le, hogy pillanatokon belül látni fogom Justin Bieber-t. És ha minden jól megy, – és remélem, hogy minden jól megy - akkor Usher-t is. Mikor felnéztem, láttam, ahogy a sofőr felhúzza a szemöldökét. Ja igen, még mindig zenét hallgatok.. Kifizettem az utat, megköszöntem, hogy kidobta a bőröndömet a csomagtartóból, aztán elindultam a bejárat felé. Nem vagyok izgulós fajta, most mégis hevesen kalapált a szívem. Egy dolog viszont annyira jól elnyomta ezt az érzést, hogy most az egyszer akarattal gondoltam rá.. Viktor.. Mindjárt abbamaradt a heves szívdobogás, és a szívfájdalom vette át a helyét. Nem is baj ez. Lassú számmal készültem, tökéletes az időzítés. Megfogtam a kilincset, és lenyomtam.